Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.

/Márai Sándor/

 

https://soundcloud.com/peacefulwarrior-1/az-let-ill-zi-ja-az-elme

https://www.youtube.com/watch?v=GRxofEmo3HA

 

 

 

... és mégis létrehoztam a profilom. - mosoly -

Szerelmes. :)
A világ legcsodálatosabb érzését birtoklom jelenleg, az összes nehézségével együtt.

Kibe?
Az titok. :)
Az Ő és az Én titkom.
Ez így van rendjén, akárhogy is alakuljon a későbbiekben.
Mindennek pont akkor jön el az ideje, amikor el kell, hogy jöjjön,
se előbb, se később.

Hiszek Benne.

D.S.


"Az elképzelésed szerint a szerelemben a szerelmesek feloldódnak egymásban. Igen, vannak pillanatok, amikor feloldódsz - de épp ez a szépsége az életnek és minden létező dolognak: hogy amikor a szerelmesek egymásba olvadnak, ugyanezekben a pillanatokban nagyon tudatossá, nagyon éberré is válnak. Ez a feloldódás nem a részeg ember feloldódása, ez nem egy öntudatlan feloldódás. Ez nagy tudatossággal, éber tudattal jár együtt. Egyrészről felolvadnak - másrészről pedig első ízben bepillantást kapnak egyedüllétük végtelen szépségébe. Mindig a másik határozza meg őket, az egyedüllétüket, és ők határozzák meg a másikat. És ezért hálásak egymásnak. A másiknak köszönhetik, hogy megláthatták saját magukat, eredeti arcukat; a másikból egy tükör lett, mely őket tükrözi vissza. Két szerelmes mindig tükör egymás számára. A szerelem eredeti arcod tudatára ébreszt." /Osho/

http://www.youtube.com/watch?v=jB-49sankIQ&feature=related

 

- Ez az én névjegyem... - mondta a fiatal diplomata, s alig titkolt lenézéssel mérte végig Julient, aki már reggel hét órakor fekete ruhát öltött. De igazán nem értem...

A hangsúly, ahogyan ezeket a szavakat mondta, ismét felingerelte hősünket.

- Azért jöttem, hogy megverekedjem önnel! - s elmondta a tegnapi jelenetet.

Charles de Beauvoisis úr bizonyos töprengés után elég jó szabásúnak ítélte Julien ruháját. "Staubnál csináltatta - állapította meg, amíg Julient hallgatta. - A mellénye is ízléses, a csizmája jó; de fekete ruha! s kora reggel... ó, értem! Bizonyára azért, hogy bizonytalanabb célpont legyen!"

- döntött végül magában.

E felfedezés után tökéletesen udvariassá vált, és szinte úgy beszélt Juliennel, mintha egyenrangúak volnának. Sokáig tárgyaltak, az ügy kényes volt; de Juliennek végre is el kellett fogadnia a kétségtelen tényt; ez az előkelő fiatalember nem volt azonos a tegnapi otromba alakkal, aki megsértette.

Julien azonban csak nem mozdult, húzta-halasztotta a végső elhatározást. Figyelte az öntelt De Beauvoisis lovagot - mert így emlegette saját magát; és bosszantotta, hogy Julien egyszerűen csak uramnak szólítja. Hősünk figyelte és csodálta ellenfele méltóságteljességét, melybe állandóan valamiféle szerény nyegleség vegyült. Meglepte, hogy beszéd közben milyen furcsán mozgatja nyelvét... De végre is - ezért csak nem köthetett bele!

A fiatal diplomata előzékenyen hajlandó volt megverekedni Juliennel, de a volt 96-os hadnagy, aki már egy órája ült ott, szétvetett lábbal, combjára rakott kézzel, kifelé forduló könyökkel, most úgy döntött, hogy barátja, Sorel úr nem párbajozhat valakivel csak azért, mert ellenfelének ellopták néhány névjegyét.

 

/ Stendhal; 208-209. oldal; Kossuth Kiadó; Népszabadság könyvek /

 

Egy ex-szaktársamnak, kicsi Richinek szeretettel, aki szintén egy bátor, önzetlenül védelmező IT Lovag

a jelenben. 

- mosoly -

 

Dorothy Smith, a.: Kovács Dóra

 

 

 

 

„Maria naplójából, amikor éppen menstruált, és nem tudott dolgozni:
Ha most el kéne mesélnem valakinek az életemet, megtehetném úgy is, hogy független, bátor és boldog nőnek gondoljon. De ez nincs így, mert megtiltottam magamnak, hogy kimondjam azt a szót, ami sokkal fontosabb, mint a tizenegy perc: szerelem.
Egész életemben úgy gondoltam, hogy a szerelem egyfajta önkéntes rabszolgaság.

Ez hazugság: csak akkor van szabadság, amikor szerelem is van.
Aki teljesen át tudja adni magát az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán.
És aki igazán szeret, az szabadnak érzi magát.
Ezért hiába minden élmény, tapasztalat, felfedezés, amit átélhetek – az egész nem ér semmit. Remélem, hogy ez az időszak hamarosan véget ér, és újra elkezdhetem keresni önmagam – egy férfi tükrében, aki megért, és nem okoz fájdalmat.
De micsoda ostobaságokat fecsegek? Hiszen a szerelemben senki sem bánthatja a másikat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, és soha nem hibáztathatjuk a másikat emiatt.
Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem birtokolhat senkit.
Ez az igazi szabadság megtapasztalása:

bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül hogy birtokolnánk.” 

(Paulo Coelho: 11 perc, 103.o.)

https://www.youtube.com/watch?v=yXQViqx6GMY

 

“Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!”
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.”

. Müller Péter .

https://www.youtube.com/watch?v=WTSc4hBdCd0

 

"Csak úgy" - mosoly -

D.S. / K.D. 

 

..
Készítette: Fülike, 2013 Ⓡ:: mai nap: 2025-09-28. :: Kapcsolat

Joomla! hibakereső konzol