A matt fehérbe öltözött emberek, Kik?

Nem mászkálok matt fehérben az utcán, mert orvosnak néznek. Pasztel színeket kedvelek, újarannyal és gyémánttal.

Az elmúlt éveimben egészen úgy nézek ki, mint egy boszorkány, tavaly egész nyáron ezt ordibálta a fejemre egyik ex-kollégám, de egyik Látó ismerősöm is feketébb a feketénél. Te, csúnya, londa, boszolkány. - első mondatom. Anya.

Irritál az, ha mások máskor másképp néznek ki. A fejükből.  A színeket kutatom már az Eszterházy-kastély óta, ott láttam először egy üveggel fedett szekrényben a színskála magyarázatát, gondolom az az Illuminati.

A szabadkőműveseké más, a szentháromság is másképp magyarázhatja, előadást tartottam már hosszan szóba, a térben terjedt, láttam és olvastam a színek témában mára már megírt cikkeket. Csatlakozni lehet az angol szabadkőművesekhez, mert Magyarországon nincs női gárda, ellenben Amerikában van már az Illuminatinak is, azonban a katolikus papok is tiltakoznak a Női plébánosok megjelenése ellen. 

Évek telnek el, míg választ kapok a kérdéseimre. A szentháromságot születésem óta támogatom. Már az oviban is hitoktatásra jártam. Az iskolában meg kötelező. Emlékszem anya olyan volt, mama és papa, mint akik belenyúltak a konnektorba. Sárgás fehér dugó van hozzá. 

Egyik lerombolja Isten építményeit, másik összekockázza, a harmadik területén és színkavalkádban építik fel. 

A paráznaság a férfiak bűne, akkor miért én szenvedtem a tényleges és szinkronicitásos szextől Lüszi? Hogyan fogod ezt beadagolni Istennek? A letaszított angyalok, már nem angyalok és nem lehetnek a fehér Angyalokkal együtt.

Az én férjem, csak matt fekete angyal lehet. 

Olvastam az interneten néhány irományt az Angyalokról, de egyik sem fedte a valóságot. Az angyal kategóriák határoltak voltak. Hm.

Hétszentség. A római katolikusok erejével csapok le. Szent Dorothea. 

Ferenc Pápa is volt már Japánban...én meg itthon maradtam 2016-ban miattatok.

Regisztrált Őrangyalként,

most jutott eszembe, hogy az eldobatott fehér netbookom winyóján, amit Sz. Mihály felnyitott és tönkretett - csak laborkörülmények között hozhatók vissza az adatok -, volt elmentve az

Oklevelem. 

Nemzetközi Nyilvántartást szeretnék - regisztráltan - matt fehér Angyal kategóriával,

Hivatalos Jelvénnyel. "Az angyalok köztünk járnak. Még mindig angyal vagy."

Tíz tíz tiszta víz, ha nem tiszta vidd vissza, majd a csacsi megissza. 

 

2020. február 6.

 

- Dorothy Smith -

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Élőszó

 

Ne diktáld! Írok. Mondom, hogy ne diktáld! Újra gondolom.

A fejemben ezt most én gondolom?

Minden ember elolvassa egyesével az előszót. Sose olvastam el.

Nem is akartam írni, de a fejemben diktálták a szavakat és csak azért is lett belőle.

Csak úgy … után, csak azért is …

Három plusz egy év után megírom azt, amire tíz évet várt a zsebkendő.

Legalábbis akkor kezdtem el!

 

Minden pszichiátriai eset könyvet ír? …

 

D.S.

 

 

- Tökéletesek voltunk együtt.

- Szia. Nem mentem hozzá. Hazaköltöztem. Remegek. A sétállóutcán vagyok, az üzletház felé tartok, ha elolvastad hívj fel.

Mire felértem az üzletház emeletére:

- Hello! - ordít - …

- Befejezted? - ordít - … ha értelmes hangszínre váltasz folytatom. Életemben nem kiabált még így velem.

- Már mindegy. Érted? Eljegyeztem.

- Itt állok az üzletetek előtt.

- Tökéletesek voltunk együtt.

- Tudom.

- …. - csak beszélt - … Itt vagy? Hallod, amit mondok?

- Nem tudok megszólalni.

- Szeretlek. - kinyomtam a telefont.

 

Öt év szenvedtetésem után. Pár évvel később beszéltünk újra, telefonon, iszapkatasztrófakor.

 

- Szia. Kérlek, tegyük félre a köztünk lévő ellentéteket. Szükségünk lenne még kartondobozokra az adományok elszállításához, élelmiszer. Tudnál ma este vagy holnap reggel hozni a vállalkozásotokból párat, amennyit tudsz nélkülözni?

- Szia. Megnézem, hogy lesz-e … ? - kacsint – Mennyi kellene?

- 4-5 doboz. Köszönöm.

 

Dorothy Smith: Papírzsebkendő c. könyvből részlet

2020-ra kész lesz, talán. - mosoly -

 

- mosoly -

- ha már pszichológia, pszichiátria és szerelem együtt, akkor mindenképpen érdemes megnézni ezt a filmet:

The Treatment, 2006.

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=86996

"Jake azzal a szándékkal jelentkezik be pszichiáteréhez, hogy megszabadul nyomasztó szorongásától, ám orvosától, a könyörtelen Dr. Moralestől hiába vár lelki támaszt. Sőt, sajátos tanácsaival a doktor csak még jobban megkeseríti az életét.
Amikor Jake megismerkedik Allegrával, a gyönyörű özveggyel, felcsillan a remény, hogy végre kiutat talál a magányból.
A férfival madarat lehetne fogatni, de Morales meg van győződve róla, hogy a nő csak ki akarja használni, ezért azt javasolja Jake-nek, hogy tartson két lépés távolságot. Mondani könnyű, de betartani."
 
Szívből ajánlom a magyar pszichiáterek figyelmébe, kiváltképp, amikor zseniket utalgatnak be elmegyógyintézetekbe kiiktatva őket a rendszerből, bár, képzeljük: Mi lett volna, ha Leonardot is kiiktatták volna?! - mosoly -
Szoktam volt mondani:
 
Egy Asperger- szindrómást beültetni egy művészekkel teli csoportba olyan,
mint egyszem művészt beültetni egy gépész-mérnökökkel teli csoportba. Lélekterrorizmus materializmussal fűszerezve.
- mosoly -
 
Viszont, ha beültetnénk egy nyugati szemlélettel bíró magyar pszichiátert egy művészekkel teli csoportba,
akkor képes lenne a pszichiáter elutalni a szanatóriumba az egész csoportot, csupán meg nem értésből fakadóan,
meg sem kérdőjelezve önmaga tudását és a saját döntését, meglehet saját magát kellene beutalnia.
 
Igazából csak megkeserítik energiamentességük által mások életét.
 
Elnézem a magyar kórházak orvosainak pszicho-lélektani egyensúlymentességét, igazán rájuk férne
egy kis asztro-pszichológiai tanulmány sorozat, mert ellentétben velük, én még nem láttam sem depressziós,
sem alkoholista asztropszichológust.
Keleten tudnak talán valamit. - mosoly -
 
Milyen jogcímen írom Én ezt?!
- amikor önkéntes alapon Karinthyt és Hamvas Bélát olvastam évekkel ezelőtt egy kórház pszichiátriai rendelésére váró sorban álló "betegeknek" és mindenki nevetett, majd közölték:
 
"Én nem akarok bemenni az orvoshoz az csak gyógyszert ír fel."
 
vagy
Aggódtam az alkoholista "pszichológusomért", akit a saját kollégái nem bírtak kiszedni a betegségéből és Nekem csókolt kezet fejet hajtva
 
vagy
belépek egy - egy kocsmába boltba menet kávézni, szódát inni és sorra Nekem integetnek mosolyogva a függőbetegek, de legalább vidámak
 
vagy
tinédzserek megköszönik, hogy kihoztam őket a khöm, cigiből
 
vagy
...
 
Azt hiszem joggal írhatom le a véleményem. Szexuál- pszichológus is akartam lenni egy időben. - mosoly -
 
A fent említett filmből kiragadva pár idézet:
"Az Ön Szent Édesanyja, Az.
Értse meg, a szüleinek is nyalni és b@szni kellett ahhoz, hogy megszülessen." -  pszichológus
 
"Őrülten vágytam rád, vártalak és belehaltam teljesen." -férfi
"... de mégsem haltál meg, nem igaz, itt vagy, ne fordíts hátat, ne menj el!
Nem a lányregények és minden szép, jó, rózsaszín. Nem. Ilyen A Szerelem:
Látni, hogy meghal a férjed, de talpra állsz újra vagy ha megszakad a szív és mégis elkezded ismét.
Ez a szerelem." -nő
 
Gyakran nézegetem és érzékelem, hol szinkronicitással, hol a puszta térben mellettem, szemben velem ülve, a férfiak Férfiasságának meg nem élését korábbi sérelmekből adódóan vagy egyszerű tudatlanságból vagy épp könnyebb a fiziológiai szükségletkielégítés adott pillanatban vagy
hazudni saját maguknak fel nem vállalva
- önbizalomhiányból, bátortalanságból, kishitűségből, anyakomplexusból, egoizmusból adódóan manipulációs eszközökkel élve - Önmagukat.
Tapasztalt Nőként, bízom benne, a tapasztalatlan férfi is tudatában van annak, mennyire visszaüt ez időben később és ennek megfelelően cselekszik.
 
Mindenkinek pontosan annyit kell tapasztalnia, amennyit Érez.
Ítélkezni mások felett, nyilván a legkönnyebb, de a
Férfiakat kérdezve:
Melyik a Jobb, elvenni egy olyan nőt, aki nem mer számadatot őszintén mondani,
s egy életen át elhallgat és a felét lehazudja, mert a férfiak egoja képtelen befogadni a számadatot vagy
elvenni egy olyan NŐt, aki vállalva önmagát őszintén átadja és rábízza magát a Férfira Egy Életen át?
 
Bár, ahogy egy férfias Nőnek nehezére esik megélni a Nőiességét, úgy gondolom, egy Nőies férfinak sem lehet könnyebb rájönnie és kitapasztalnia azt, mennyire is Jó az, amit egy Nővel tesz "férfi" mivoltában Férfiatlanul férfiként.
 
Férfi szájából a minap:
"Ők nem Férfiak és nem is érdemelnek meg Egy Nőt." - Tibi bá
"Hosszútávon nem is Jó." - Imre bá
 
... és Valóban. - mosoly -
 
Szándékos volt részemről az elkülönült kis - és nagybetű használata. - kacsint -
 
Olykor eltűnődöm, igazából egyszerűen meg kellene kötözni minden férfit, minimum 5 percre,
részemről egyet próbáltam egyszer, alig bírta ki és kiborult tőle, pedig ekkor érezné át igazán az ellenkező nem,
milyen is kiszolgáltatottnak lenni a másik oldalon fizikai síkon nőként és mennyire borzalmas ezt belül megélni.
Persze erős fizikumú nők is adódhatnak az ellenkező nem életében.
 
"... ha egy nő, nem éli ki a szexuális vágyait, bezárkózik." 
 
/Alex Comfort: A szex öröme c. könyv, Ínyencmester szeretkezési kézikönyve,
KELTA Kft., kiadás éve hiányzik, fehér borítós/
 
Ezt a könyvet a fogadott papám nyomta a kezembe pár évvel ezelőtt egy asszonnyal egy életet leélt házasság után, miután meghalt a párja.
 
Vízöntő Napú férfi írta, kifinomult precizitással bírnak a vízöntők és szeretem a kommunikációjukat, aprólékosak, de nem fárasztó jelleggel. Ajánlom szeretettel mindenkinek, még én sem értem a végére, de valóban tapasztalt Nőként újat igazából még nem írt, most olvasom én is, ellenben kiváló visszacsatolás és pontos részletességgel minden megtalálható benne, ami a minőségi zárt ajtók mögötti jeleneteket tükrözi és egy férfi és egy nő megfelelő szintű érzelmi kontaktjának a fizikai síkra történő lehozatalát is egyben.
 
 
Dorothy Smith, a.: Kovács Dóra
 
https://www.youtube.com/watch?v=Kj8PT6IdGNk
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Nyilván van olyan életszakasza az embernek, amikor a nőkből sportot csinál.

Női barátok vesznek körül. Az íjászatban is Nők vesznek körül. Volt, akivel volt, volt, akivel nem.

 

Mennyi a nemek száma?

Egy. Barát. Vele nem volt semmi. Félnek a Nők attól, hogy tönkremegy a barátság a szextől.

 

A férfiaknak körülöttem egypár női szexmentes Barátjuk van átlagolva. Igazából.

Mi az oka? Könnyű tartani a határokat? Hogyan “ne” legyünk célpontok?

A határokat akkor könnyű tartani, ha van az emberben annyi tisztelet a másik iránt, hogy tiszteletben tartja azt a határt,

amit a nő meghúzott.

De akkor a nőnek is következetesnek kell lennie, hiszen ha csak picit is meginog, akkor maga teszi semmissè az egészet.

Persze, egy egészségesen gondolkodó férfi ezt észre kell, hogy vegye és nem kötelező visszaélni vele.

Egy ízig-vérig Nő, mindig célpont lesz. Nem tudja a kisugárzását elfedni, mert belülről jön. Pl. Te is ilyen vagy.

Ez résszint Jó is lehet hiszen válogathat, másrészt nagyon Rossz, mert a sok ösztönparaszt mennyisége elnyomja a néhány értékes 'pasit' és a Nő általánosít.

De soha nem szabad elfelejteni: Minden férfi először a nő testét akarja.

Szerencsés esetben közben a lelkét simogatja, kényezteti,

mert az érzelmi intelligenciája eléri azt az elvárható minimumszintet.

 

Hányféle férfi, hányféle célpont létezik? 

… amikor az ember még nagyon fiatal fiú, akkor Mindet. Az összeset.

Kicsivel később az optikailag Jó Nőket célozza meg és akkor érik a csalódások, hogy mégsem vagyok annyira Jó 'pasi',mint

ahogy én gondoltam és el kell telnie elég sok időnek, ahhoz, hogy eljusson odáig, hogy ne akarja mindet,

hanem már csak azt az egyet, akinél érzi azt a szikrát, hogy akarja IS csak azt az Egyet

sok Tapasztalat és Érzelmi Érettség kell, ami egyébként a magyar férfiak 90%-nak NINCS. Bunkók.

Egy Férfi 8 perc alatt “had ne tudjon” már feltérképezni egy Nőt. Feltud.

 

8 percen belül hol az önzőség és önzetlenség pillanata?

Nem lehet önzőség.

8 percben nyilván nem kapok. Nekem csak adni szabad, ha kapni szeretnék nekem adnom kell.

Ha olyan szituációba kerülök, akkor az a fontos, hogy Neki legyen Igazán Jó.

 

Miért?”

Van miértje nyilván.

Ha megtisztel azzal, hogy nekem adja magát ennyire, az a minimum, hogy megtiszteljem azzal, hogy én adok elsősorban.

 

Női oldalról mit gondolsz mi a cél?

… ebben nem vagyok guru, csak a tapsztalataimat tudom mondani. - mosoly -

 

Mi volt az az idézet, amit említettél?

“Olyan szekér után nem futunk, ami nem vesz fel.”

Egyébként a nők 98-99%-a ugyanannyira megbízhatatlan, mint a férfiak.

1-2% meg érzelmi töréstől szenved.

 

Milyen törésre gondolsz?

Szexuális téren.

A legjobb a szexben az utánavaló beszélgetés, ami úgy nem működik, ha mi jóbarátok vagyunk.

Felfokozott érzelmi/idegi állapotot nem tudjuk elérni a szex nélkül.

 

Korábban említetted, hogy “Jót tesz a házasságnak” a félrelépés?

… amíg nem derül ki? - mosoly -

 

Kinek a részéről?

Mindegy, de általában női részről. 30 fölött Nő a nő, alatta kislány.

Volt, hogy oktatás után egy 13 éves kislány visszaszólt, most fáj a térdem, nem tudom meghálálni, mire én gumicsizma van rajtam, alá tudom tenni a térdednek. Persze, utána elgondolkodtam,

13 éves és komolyan gondolta.

 

Hogyan tudsz párhuzamot vonni a nők és az íjászat között?

Nem túl nehéz. - mosoly -

 

Hogyan viselkednek a Nők íjászatkor? Mennyire viszik bele az érzelmeiket a sportba?

Igazából az íjászat ma sporteszköz. Az Íj, az egy dologra találódott ki, hogy az ember öljön vele.

Most már le van butítva sporteszközként.

Íjakat készítek 2009 óta, ha török íjat kér valaki, török íj készül.

Abszolút beleviszik a nők az érzelmeiket és az Ő teljesítményükön látszik.

MINDIG a Nő választ célpontot. Ez ÖRÖK törvény és Ő dönt.

Ha mi az akarata ellen teszünk, ami az akarata ellen történik, az erőszak.

Itt egy lövés után tudod az eredményt, a sakkban meg másfélóra bábtologatás után tudod meg.

De tulajdonképpen ez bármilyen sportra Igaz, csak a sakknál ez jobban kijön.

 

Férfiak célfosztottként, - mosoly - magyarokra gondolok, említetted, hogy bunkók, osztom az álláspontod, amennyit én hallgattam és tapasztaltam, leginkább egyetértek.

Nincs szexuális – és udvarlási kultúránk?

- ... hogyne lenne! Az alapvető baj a nyugati minta másolása és a rossz minta másolása. A legrosszabb dolgokat vesszük át.

A férfiak nem merik sokszor elmondani mit szeretnének egy Nőtől. Bátortalanok. Bunkók.Tapasztalatlanok.

Ha egy nő önbizalmát egy hajszálnyira is elveszed, érzelmileg bizonytalanná válik.

Ha egy nő, egy társ, egy feleség nem kapja meg minden nap a férfitól azt, mennyire szép és csinos, kívánatos,

elég egy érzelmi mélypont és kiborul.

Ha ebben az érzelmi mélypontban találja meg egy másik férfi, nem kell sok neki sem a szexhez.

Mutatok neked én dokumentumot udvarlásról... :

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szerelmi-tanacsok-legenyeknek-nagyapainktol/

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szerelmi-tanacsok-leanyoknak-nagyanyainktol/

Még mindig olyan jól nézel ki, mint legutóbb láttalak. Megvan mindened ugyanúgy. Kerek feneked.

Mosolyod ... Nőiességed ... Kisugárzásod.

 

Köszönöm szépen. - mosoly -

Interjú alanya: Csermák Zsolt – Íjász, Oktató, Íj-készítő mesterember, IT mérnök

Magyarpolány, 2016. augusztus 31. Naplemente idején (18-22óra)

https://www.youtube.com/watch?v=jiwuQ6UHMQg&list=PL4IPi7KwO-y1vqZwjnYdtYDMLL2XyJdI5

 

 

 

 

 

 

 

 

.minden férfi lelkéhez egy út vezet, sárga kővel kövezett,

s ha megtalálod az egyetlen utat, varázsló leszel önmagad számára: meglátod bennük a nőt. 

- Dorothy Smith -

/2014. május 6./

..
Készítette: Fülike, 2013 Ⓡ:: mai nap: 2024-05-08. :: Kapcsolat

Joomla! hibakereső konzol